Fontosak a mesék?
Hogyan segítenek a mesék a gyerekeknek?
Tényleg gyógyítanak a mesék?
Mi a meseterápia lényege?

Úgy vélem, sok szülőnek a fejében megfordultak már ezek a kérdések, ebben a cikkben ezekről olvashatsz, kedves Olvasó.

A következő gondolatok Szentkúti Márta: Meséljünk! – Segítő mesék, magyarázatok helyett című könyvéből valók:

„A mesék és mondák olyanok, mint a jó angyal, akit az ember születésekor útravalóul kap hazájától az egész életútjára, mint egy meghitt társat, hogy az életet egy valóban bensőségesen megélt mesévé tegye az ember számára” – írta Rudolf Steiner A meseköltészet a szellemi kutatás fényében c. művében,
Szinte látjuk magunk előtt az angyalt, amint segítő, óvó mozdulattal áll a gyermek mellett. Abban segíti, hogy a gyermek meg tudja tenni a fejlődés következő lépését. Sokféle akadály gördülhet egy gyermek útjába; a mese-angyal éppen abban segít, hogy a gyerek túljusson az akadályokon, és megerősödve folytassa az útját. Hiszen tudjuk: a mesében végül mindig a Jó győz. A mese pedig: valóság.

Csakhogy hétköznapi tapasztalataink gyakran ellentmondanak ennek. Még egy gyerekkel is előfordulhat, hogy egyszer csak nem hisz többé a Jó győzelmében, mert éppen sok rossz élmény érte. Ilyenkor elszomorodik; de az is megeshet, hogy tombolni, lázadni kezd – mint ahogy az is lehet, hogy el akar fordulni a világtól. Ilyen esetekben feltétlenül szükség van a segítő, egyes esetekben: terápiás mesére, mesemondásra.

A jól megválasztott mese hallgatása harmonizálóan, ebből következően erősítően hat a gyermekre. A beburkoltság érzése, ami együtt jár a mesehallgatással, már önmagában is megnyugtató hatással van a felzaklatott lélekre; a mese ősképei és a történetfolyam képei pedig aktivizálják a benne szunnyadó öngyógyító erőket.

A terápiás mesemondás három-szereplős helyzet: a mesehallgató, a mese, és a mesemondó. Közöttük, középen, a „láthatatlan középpontban” fejti ki a mese segítő, gyógyító hatását.
A mesemondónak önismeretre, a segítséget kérő személy, a megoldandó helyzet, és a mesék ismeretére egyaránt szüksége van. Ezt nevezhetjük „a gyógyító kapcsolati tér” kialakításának. Ha sikerül a megfelelő belső tartalmat hordozó mesét kiválasztani, azt el lehet mesélni a segítséget kérő embernek de csak végigmeditált, letisztult képeket szabad elmesélni.

A valódi mesékben igaz tartalmakat hordozó ősképek vannak. Azok az ősképek, amelyek minden egyes emberben is megtalálhatóak, az emberiség közös kincseként. Az ősképek közvetlen kapcsolatban vannak az ember életerőivel. A mesehallgató ezekre a képekre érez rá, életteste ezekre rezonál. Ám ezt a legmélyebb bensőbe hatoló, teremtő erejű, eleven igazságot a felnőtt csak akkor érheti el, ha átitatta önmagát a meseképek szellemi igazságaival. Az igazságot, és az igazság iránti érzéket a születés előtti létből hozzuk magunkkal; jelenléte már önmagában is fizikailag gyógyítóan hat a gyermekre.

„Ha a tanár nem képes hinni a mesékben, hamisságot hív elő közötte és a gyerek között” – írja Rudolf Steiner. Ekkor megrendül a gyermek felnőttbe vetett bizalma, és ezt a károsodást aligha lehet helyrehozni; a gyógyító impulzus pedig egyáltalán nem lép ilyenkor működésbe, hiába „van ott” a mese.
A meseterápia a “válogatott olvasmányanyag fölötti irányított meditáció” (Boldizsár Ildikó mesekutató és terapeuta meghatározása) segítségével valósulhat meg.

Meseterápiás foglalkozások gyerekeknek, felnőtteknek vagy csoportoknak:
Kusnyerik Emese
meseterapeuta
Ligetszépe meseterápiás módszer
személyiségfejlesztő és harmonzáló mesemondás