Mi a normális?

Ha körbenézünk nincs normális ember. Ez komoly kijelentés.

Vonatkoztassunk el attól, hogy a normális, mint olyan, változó, emellett pontosan sosem pontosan megfogalmazható dolog. Ám mégis, mindenkinek van egy képe a normálisról, ami benne él, és ehhez mérten ítéli meg önmagát, és a többi embert. Akkor is, ha totál irreleváns, és hülye dolog.

Gondoljunk bele, olyan dolgokat tekintünk normálisnak, ami tetszik, amire felnézünk, amit mérvadónak tekintünk, és a környezetünkből szedjük össze ezeket a dolgokat.

Az egyik ember történetében ez tetszik, a másik ember reakciója azért volt jó, mert…, a harmadik helyett te mást csinálnál, ami jobb, és ezeket mind összetéve megalkotjuk a fejünkben azt a normát, amit jónak tartunk, de ez nem valóság. Ilyen ember nincs, aki így viselkedik, hiszen millió és egy összetevőből raktuk össze a képet, és mi mégis törekszünk, hogy ilyenné váljunk. Nem valóságos személlyé akarunk válni.

Példakép

Természetesen jó, hogyha van példaképünk, van célunk, hogy milyenné szeretnénk válni. Megvan hozzá minden jogunk, hogy magunkat terelgessük arrafele, amerre jónak találjuk.

A probléma ott kezdődik, ha a többi emberre is rá akarjuk erőltetni ugyanezt a normát. Mindenkivel történt már olyan, biztos vagyok benne, hogy akár érzelmi, akár fizikális ráhatással igyekezett a másik embert befolyásolni. Mert neki úgy jobb lenne, mert az a helyes, mert mert mert… Na ugye, hogy így történt?

Befolyásolás

Akkor most nézzük a másik oldalról: olyan is biztos történt, hogy minket akartak befolyásolni, hogy másik úton menjünk, más döntést válasszunk, akár fizikális, akár lelki ráhatással.

Különböző tűrőképességgel sikerült is elhárítanunk, ha nem egyezett a saját normánkkal az illető gondolata, illetve küldtük el a fenébe kedvesen, ha kijöttünk a sodrunkból. Vagy csak úgy csináltunk, mintha megfogadnánk, csak hogy végre békén hagyjon minket a fent említett befolyásoló. Természetesen emlékszünk ilyen esetre.

Önmagunk megváltoztatása

Nem furcsa? Mi magunk a véleményünket osztjuk, ha kérik, ha nem, mert más helyett mindig egyszerűbb gondolkozni, mert az ő élete sokkal egyszerűbb. De amikor velünk teszik ugyanezt, máris nem olyan vicces a dolog.

Nem lenne egyszerűbb, ha csak önmagunknak prédikálnánk, és tartanánk a normálissal kapcsolatos előadásokat, ahelyett, hogy lenézünk, megszólunk, megváltoztatni akarunk mindenkit, aki egy kicsit is nem tetszik? Nem lennénk mi is boldogabbak enélkül a stressz nélkül?

A világ megváltása nem a külvilággal kezdődik, hanem önmagunkkal.